2017.10.12.”Lelked nemes, mint a neved…”

„Lelked nemes, mint a neved,
Merre vagy hát, Te kedves?
Kereslek hát, de nem talállak,
Hiányzol hát, Te kedves.”

„Van egy barátnőm, akit nagyon rég láttam. Neki írtam ezt a verset” – meséli Niki miután Mesi felolvasta a lány költeményét. Még a beszélgetések indulásakor Mesi kérte, hogy ha van kedve, hozzon egy szerzeményt, így ő írt is egyet. „Már két hete a fejemben volt ez a négy sor, csak akkor még nem tudtam, hogyan írjam le, végül ezt sikerült belőle kihoznom.” Azóta már nyolc vers látott napvilágot, benne is beindult az alkotási vágy, pedig a találkozások előtt még szerénykedett az írással kapcsolatban: „Nem mindig tudok ilyen jól fogalmazni, színezésben jobb vagyok.”

Niki és a mandala egy pomázi doktornőnek köszönhetően találtak egymásra a rehabilitáción töltött hónapok alatt. Az alkotásnál nincs semmilyen koncepció, azzal a filctollal indít, ami épp a keze ügyébe kerül. „Ha pirossal kezdek, akkor nem rakok hozzá narancssárgát, csak mondjuk citromot vagy zöldet, mert ezek illenek hozzá. Ilyenkor teljesen kikapcsolódok és nem a problémákkal van tele a fejem. Szeretek valami élénkebb színt belevinni, ez javítja a kedvemet – magyarázza az ő kis sajátos terápiájáról Niki.

„Van még olyan dolog, amit szeretsz csinálni?”

„Egyszer egy volt osztálytársamtól kértem egy fényképezőt, mielőtt kimentem volna Rómába. Egy nap alatt 90-100 képet csináltam” – lelkendezik és már kapja is elő a telefonját, hogy az azon készült felvételeket is megmutassa nekünk. Niki 2016-ban volt az olasz fővárosban, ahol még a pápát is egészen közelről láthatta. „Ugyanolyan, mint a képernyőn, nagyon kedves.” Az útra a lány úgy tekint, mint amolyan lelki táplálékra, amiből azóta is merítkezni tud, bár voltak ezzel kapcsolatban kellemetlen tapasztalatai is.

„Mikor visszajöttem, elkezdtem beszélgetni egy hölggyel aki közölte, hogy milyen jó dolgunk van, mert mi külföldön nyaralunk. Abba bele se gondolt, hogy mellesleg milyen sorsunk van, ráadásul nem is mi fizettük az utat, de ezt már végig sem mondhattam. Hallottam ilyet is, hogy nekünk nem kell szállásdíjat fizetni, pedig dehogyis nem… Meg, hogy minket kiszolgálnak, holott a sorban álldogálást nem neveznem éppen annak. Aki azt mondja, hogy jó a hajléktalannak, felajánlom, hogy cseréljünk egy hétig, próbáljuk ki!”

A lány szerencsére nem csak kritizálókkal találkozik, de nagyon sok segítő szándékú emberrel is. Legjobb barátnőjével három éve ismerkedett meg a Fehérvári úti Vásárcsarnokban, ahol az asszony épp a portékáját árulta. „Másnap már együtt törtük a diót.” A lányok havonta egyszer találkoznak, gyakori program a különböző növények gyűjtögetése, amikből aztán a barátnője mindenféle csodát alkot. Niki sok időt tölt egy kávézóban dolgozó barátnőjénél is, ahol hódolhat nagy szenvedélyének a kávézásnak is.

Kitartása már korán megmutatkozott, szinte falta a hegyeket, rengeteget kirándult olykor meglehetősen nehéz terepeken is. A tragédiák érthető módon őt is nagyon megedzették, de ezekre egyfajta építőjelleggel is tekint. „A korábbi énem és a mostani között érzékelek pozitív változásokat, ezeket az akaraterőmnek köszönhetem. Tartom a szabályom, hogy nem iszom és nem fogom a saját egészségemet tönkre tenni.”

Niki életében fontos szerepet kap az istenhit is, amely átsegítette őt a legnagyobb kríziseken. „Minden vasárnap bejárok a templomba, esténként pedig imádkozni szoktam úgy, hogy senki ne hallja. Nekem ez nagyon sokat segít.”

Niki nagyon hálás az elért eredményekért és a mindennapokért, hogy túlélte az egyik napot a másik után és mindegyik pillanatot sikerként könyveli el. Szeretné, ha a világ kicsit normálisabbá válna és hogy az emberek ne nézzék le a másikat pusztán azért, mert szegény.

„Mit szeretnél még, hogy változzon?” – kérdezi Mesi. „Bátorságot! Az ismeretlentől való félelem a tragédia óta bennem van.”

Nikinek most már semmi oka nincs a változástól való ijedtségre, szeptembertől még inkább rendeződni látszik élete, munkahelyre talált, ahol jól érzi magát. Az élete végre igazán pozitív fordulatot vett és már ő is látja a fényt az alagútvégén. A Mesivel való találkozások szintén jót tettek a lánynak, igazán fel tudott oldódni és ki tudta beszélni élete tragédiáit is. „Minden egyes alkalmat vártam! Nekem nincs nagyon olyan, akivel tudnék beszélgetni… Ha más lennél, olyan, aki nem ennyire szimpatikus, lehet nem nyílnék meg ennyire…”

Ha Niki eddigi hozzáállását és kitartását nézzük, biztosan megtalálja a helyét, híres mosolya pedig továbbra is olyan ragadós lesz, mint itt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai Hajléktalanellátó Központjában.

A dal szövege és dallama már születőben… Mesi előkapja hangszerét és megmutatja a beszélgetésekből életre keltett dal egy részletét.

Niki a bejáratott mosolyával az arcán hallgatja.

Ez mindig jó jel.