2018.01.03.„Én nagyon szeretnék madár lenni…”

„Én nagyon szeretnék madár lenni, de ez elég furcsa lenne.. Már az erkélyre is félek kimenni, az meg milyen már, ha egy madár tériszonyos?”

A Semmelweis Egyetem Pető András Konduktív Gyakorló Általános Iskolájában és Kollégiumában, közismert nevén Pető Intézetben vagyunk és a szárnyakról beszélgetünk egy tinédzser ikerpárral, Nórival és Annával. A lányok egy központi idegrendszeri sérülés miatt nehezen mozognak, mind a négy végtagjuk gyengébb, de elszántan harcolnak azért, hogy idővel az igazi tehetségeik és képességeik bontakozzanak ki, melyben sokat segít ez a speciális iskola.

 „Van olyan, amikor egy rudat fogunk a kezeinkkel és úgy járunk” – mesél Nóri azokról a gyakorlatokról, melyek az áhított cél felé segítik őket, mire Mesinek rögtön egy kedves hasonlat jut az eszébe:

“Mintha a szárnyaitokkal tanulnátok járni!”

A lányok nevetve fogadják a példát, majd a fantáziálgatás odáig fajul, hogy fény derül az ikrek képzeletbeli szárny-tulajdonságaira is. „Én lányos vagyok, szóval piros, narancssárga, rózsaszínű lenne és nagy” – mondja Anna, míg testvére, Nóri inkább a zöld-sárgára voksol, lehetőleg közepes méretben. „Nem akarok nagy szárnyat, akkor beakadnék mindenhova.”

A képzeletbeli repülés egyébként is nagy szerepet tölt be a lányok életében.

„Néha érzem, hogy pezseg a testem és mintha tényleg szárnyaim lennének. Úgy kezdődik, hogy először a lábam pezseg, aztán felmegy a testemre és ebből alakul ki a szárny”- meséli Anna, míg Nórinak más élményei voltak az álombéli szárnyalásról. „Nekem is volt hasonló, de én nem ember voltam, hanem madár és úgy lett szárnyam. Volt egy szakadék én meg zuhantam és pont az alja előtt megálltam. Néztem, hogy miért nem zuhanok tovább, majd visszamentem a szakadék tetejére. Számomra egyébként az is repülés, amikor a gondolataimban repkedek, ez minden este így van. Arra gondolok például, hogy mit fogok csinálni holnap vagy több év múlva.”

Szárnyak ide vagy oda, a lányok abban mindketten egyetértenek Mesivel, hogy vérbeli átváltozók, akik folyamatosan arra törekednek, hogy  jelenlegi állapotuk ellenére fejlesszék az őket, ám a képzeletbeli kívánságok listáján mégsem magukat helyezik előtérbe.

„Az első kívánságom a családom lenne, hogy boldogan éljünk és semmi gondunk ne legyen soha. Ez a legfontosabb” – mondja Anna akkor, mikor Mesi a vágyairól faggatja. „Utána jövök én: járni akarok és azt szeretném, hogy ne veszítsek el senkit.” Nóri egyetért testvérével, számára is a család áll az első helyen: „legyen mindenki boldog és ne legyen semmi baj, legalább egy ideig. Aztán egy kicsit már unalmas lenne, hogy semmi nincs” – folytatja Nóri, mire mindannyian nevetésben törünk ki.

A lányok hozzáállása és humora elképesztő, a Pető intézetben pedig messze földön híres. Amikor egyik csoporttársuk szomorú, a lányok máris ott teremnek és segítenek: „ilyenkor próbáljuk felvidítani őket és vicceseket mondani” – meséli Anna.

Az ikrek a pozitív hozzáállást az anyukájuktól tanulták. „A családunk egyik része, anyu meg mi vidámak vagyunk, szerintem ezt tőle örökölhettük. Nagyon ritkán vagyunk szomorúak, de akkor mindhárman.” Ha a lányok nagy ritkán elkeserednek, akkor anyukájuk mindig ott terem: „anyu mond egy viccet, vagy valami vicces történik és akkor sokat nevetünk.”

A lányok több tucat műtéttel és nehézséggel a hátuk mögött egyáltalán nem elkeseredettek sőt, konkrét elképzelésekkel állnak a jövőhöz. Terveikről, a világhoz való viszonyukról, valamint az átváltozásukhoz vezető út mérföldköveiről a következő részben lesz szó.

Blog.hu: http://guessousmajdamaria-atvaltozas.blog.hu/